Kék Rózsa

Beleolvasó

1. rész 

1. fejezet

Sára rózsaszín nyuszis mamuszban slattyogott ki a konyhába. Kezében a mobilja, hogy lecsekkolja a telekocsis profilját, megtudja, történt-e foglalás az éjjel.

Semmi változás. Egyetlen jelentkező. Balassa Bence. A thrilleríró.

Bencével többször utazott az elmúlt fél évben, és már előző este egyeztettek. A külvárosban veszi majd fel, mindig házhoz ment érte.

Sára az asztalra tette a mobilját, álmosan pislogva töltött magának egy adag erős kávét, nyírfacukrot kanalazott bele, néhány csepp mandulatejjel lágyította. Hagyta kócos, szalmaszőke haját az arcába kunkorodni, és kezében a csészével lehuppant a masszív konyhaszékre. A kávé rálöttyent rövid, szívecskés pizsamájára. Sára ásítva bámulta a foltot: úgyis ideje kimosni.

Ha most bárki meglátná így, aki nem ismeri, tuti fel sem tételezné, hogy ő komoly középiskolai matematika-fizika szakos tanár. Vajon tényleg olyan komolyan veszik a diákok, mint szeretné? Valójában semmivel sem érezte magát komolyabbnak tinédzser diákjainál, ráadásul ugyanúgy a helyét kereste a világban, mint ők.

Újra ásított, miközben két tenyere közt a csészével meredt maga elé. Üresen kongott a feje így kora reggel, minden sejtje zsibogott a fáradtságtól. Hajnalig csetelt Dáviddal, miközben egyre nehezebben tartotta magában, hogy ma meglepi a férfit születésnapja alkalmából. Annyira jó lenne elmondani neki, hogy végre öt napig együtt lehetnek. Izgatottan készült erre hetek óta. Igazából pontosan azóta, amióta megtudta, hogy a tavaszi szünet kezdete Dávid születésnapjára esik.

Belekortyolt a kávéjába, ami krémesen elomlott a szájpadlásán, és a nyelvén. Anyja mindig méregerős kávét főzött, ez ma reggel életmentőnek bizonyult. Sára becsukta a szemét, és jólesően felsóhajtott.

A kávé a legjobb a reggelekben.

Elbóbiskolhatott az asztal mellett, mert váratlan érintésére riadt fel. Észre sem vette, mikor lépett elé az anyja, hogy gyengéden végigsimítson a vállán. Bőrének kamilla- és szegfűszegillata bekúszott Sára orrába.

– Nem kéne útnak indulnod ilyen fáradtan – jegyezte meg szelíden.

Sára hátrasimította hosszú haját az arcából, mielőtt kialvatlan tekintettel felnézett rá.

– Még két kávé, és magamhoz térek – motyogta két ásítás között. Mindig így történt, mire a harmadik kávéjáig jutott, már általában túlesett a frissítő tusoláson is, és végre újra energikusnak érezte magát. – Mindenképpen hívj fel, ha végeztél!

– Persze – ült le mellé az anyja. – Rutinvizsgálat. Tudod.

Sára tudta, de az a szó, hogy rutin, három éve nem létezett a szótárában. Azóta, amióta az anyjánál méhnyakrákot diagnosztizáltak. Rutineljárás, rutinműtét, rutinvizsgálat. Félelemet keltő szavak. Még így is, hogy az édesanyja évek óta tünetmentes.

Tünetmentes – ízlelgette a szót. Sosem sikerült megszoknia. – Sokkal jobban hangzana az, hogy egészséges. Ebben a tünetmentességben olyan baljóslatúan ott szunnyad a jelentés, hogy még beteg.

– Értem, hogy csak kötelező ellenőrzés, de akkor is mindent tudni akarok. Várakoztattak-e, vagy sem. Rendesen bántak veled… meg ilyenek. Minden érdekel. Ha véletlen nem veszem fel…

– Akkor a titokzatos Dáviddal vagy elfoglalva – somolygott az anyja, arcán összeszaladtak a csupa derű ráncok.

– Nem titokzatos – hárított Sára, de nem sikerült eltüntetnie a rosszallást a hangjából.

– Persze, hogy nem. Azért bevallom, néha megfordul a fejemben, vajon létezik-e egyáltalán? Vagy csupán kitaláltad? – mosolygott rá hamiskásan csillogó szemmel. Apró kortyokban itta a kávéját, közben a csészéje pereme fölül folyamatosan Sára arcát vizslatta. Az ő festett, gesztenyeszín bubifrizurája természetesen tökéletesen állt.

– Szerinted kitaláltam? Mondd, mit gondolsz, mit csinálok kéthetente Pesten?

Az anyja a vállát vonogatta.

– Bármit csinálhatsz, hogy ne kelljen velem lenned.

– Anya!

– Amivel természetesen semmi baj nincs, Sárikám. Éld az életedet!

– Pontosan azt teszem.

– Persze. Most mennem kell. – Felállt. Világos drapp nadrágkosztümöt és málnaszínű blúzt viselt. Könnyedén a mosogatóba tette a csészéjét. – Óvatosan vezess!

Sára mindig óvatosan vezetett. De azért biccentett, hogy megértette, meg azért, hogy megnyugtassa az anyját.

– Te meg hívj fel, ha végeztél! – figyelmeztette újra.

– Persze. Felhívlak. – Csókra tartotta az arcát, Sára pedig kötelességtudóan lehelte rá az elmaradhatatlan puszit. – Üdvözlöm Dávidot! Mondd meg neki, hogy nyugodtan eljöhet ám látogatóba, nem eszem embert. Amúgy meg iszonyúan kíváncsi vagyok már rá.

Az anyja felvette világosbarna kistáskáját, és kopogó cipősarokkal tovalibbent. Sára a szemével követte, majd – mint egy kislány, az ablakhoz szaladt – végignézte, ahogy az anyja kiáll a garázsból a halványlila Nissan Micrával, és elhajt. Maga sem érette, mitől szomorodott el ennyire. Harminckét évesen ideje a saját lábára állnia, akkor is, ha az élete kétszáz kilométerrel odébb kezd kerekké válni.

Ha a jövőjére gondolt, most már kizárólag Dávid oldalán látta magát. Gyerekekkel. Bár erről egyelőre nem beszéltek, tudta, hamarosan döntenie kell Dávid és az anyja között. Úgy gondolta, megvárja a tanév végét, mielőtt új életet kezd a fővárosban Dáviddal.

Pezsdítő zuhany után, a harmadik kávé közben ismét rápillantott az Oszkár-profiljára. Úgy tűnik kettesben fognak utazni Bencével. Amikor fél évvel ezelőtt először találkoztak személyesen, Sára már hírből ismerte a férfit. Azaz azt a képet, amit Balassa Bence mutatott magáról az írós közösségi oldalán. Sára akkoriban olvasott róla egy cikket is a legújabb regénymegjelenésével kapcsolatosan, így tudta, kicsoda, bár a regényeit nem olvasta. Alapból nem olvasott thrillereket. Utált félni.

Az első találkozásukkor még rendkívül furának tartotta, hogy egy magabiztosnak tűnő férfi, aki vezet, és saját autója is van, telekocsizik. Sőt mi több, egy nőre bízza magát. Tapasztalatai szerint ez nem jellemző az ilyen típusú férfiakra. Az előítéletek, a sztereotípiák dolgoztak benne is, bárhogy igyekezett háttérbe szorítani őket.

Akkor még kicsit tartott Bencétől. Aztán hamar rájött, hogy feleslegesen. A férfi udvarias, előzékeny és beszédes volt. Ha többen összejöttek a kocsiban, jól elboldogult az utasokkal is, beszéltette őket, kérdezett. Érezhetően minden érdekelte.

Nyilván az írói véna – gondolta Sára.

A közösségi oldala alapján sznobnak képzelte, egy karót nyelt okostojásnak, aki érezteti másokkal a fölényét, elvégre híres író. Különben pedig Sára az írókat meglehetősen különcöknek tartotta. Erre kiderült, hogy Bence sokkal lazább, mit Sára gondolta a posztjai alapján. Fél óra múlva a hátsó ülés utasai mintha megfertőződtek volna a poénjaitól, úgy nevettek.

Bence azt mondta, azért telekocsizik olykor, mert anyagot gyűjt egy jövőbeli thrilleréhez. Amikor Sára megkérdezte tőle, hogy az utas vagy a sofőr lesz-e a gyilkos, Bence mindössze annyit válaszolt sejtelmesen, hogy még nem állt össze a sztori. Jól kijöttek, és azóta többször utaztak együtt. Bence a legszórakoztatóbb utasa volt az utóbbi hónapokban. Vele gyorsan eltelt az a két óra Pestig.

 

 

---